Dr. Nagy Éva bejegyzései

Szabadság

2024. október 17.-28.-ig szabadságon leszek, dr. Baunok Ágnes helyettesít.

A rendelés a megszokott rendelési időben lesz, kivéve október 21.-én, hétfőn, akkor 10.00-12.00 óráig tart.

Elérhetőségeink változatlanok, tehát kérem, hogy a helyettesítés alatt NE a Baunok doktornő telefonszámát hívják és NE az ő e-mail címére írjanak, hanem a szokásos telefonszámot és e-mail címet használják! Asszisztensnőm mindenben segítségükre lesz.

(Amennyiben a betegforgalom nő, a rendelési idő némileg módosulhat, azt ezen a felületen jelezni fogjuk.)

KRÉTA

Ettől a héttől kezdődően az iskolai hiányzásokról szóló igazolásokat elektronikus formában küldjük el a Kréta rendszerbe. A dokumentum az EESZT-be kerül, onnan töltik le az iskolák, így nálam nem kell jelezni, hogy melyik tanintézménybe jár a gyermek. Hivatalos dokumentum készül, ami nem módosítható, ezért kérem, hogy amennyiben e-mailben vagy telefonon keresztül kérnek igazolást, ezt csak akkor tegyék, ha a gyermek állapota már olyan, hogy másnap biztosan tud menni iskolába!

Az óvodások egyelőre hagyományos, papír alapú igazolást kapnak.

Előjegyzés

A zavartalan betegellátás miatt akut esetekre (tehát 1-2 napon belül) nem tudunk előjegyzési időpontot biztosítani, hiszen a napi rendelés legnagyobb részét az ilyen esetek teszik ki. Enyhébb betegségek esetén szívesen adunk kezelési javaslatot, igazolást telefonon vagy e-mail-en keresztül, de ha a Szülő úgy ítéli meg, hogy orvosi vizsgálatra, személyes konzultációra van szükség, akkor előzetes bejelentkezés nélkül jöhetnek, érkezési sorrendben fogadjuk Betegeinket.

A nem sürgősen ellátandó esetekre (pl. védőoltás, alkalmassági vizsgálat, szűrés, krónikus betegség, kontroll vizsgálat stb.) igény esetén lehetőséget biztosítunk előzetes időpontot egyeztetésre. Érkezéskor kérjük az időpont szigorú betartását!

Igazolások

Tájékoztatom a Kedves Szülőket, hogy a gyermekek bölcsődei és óvodai felügyeletének igénybevételekor a vonatkozó, 152/2020 (IV.27) kormányrendelet szerint a szülő nyilatkozik írásban arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben.

Csak abban az esetben kell orvosi igazolás, ha a gyermek betegség miatt hiányzik.

Szűrővizsgálat

Kedves Szülők!

A közelmúltban több szolnoki óvodában is elvégezték a gyermekek lisztérzékenység-szűrővizsgálatát.

Szeretném kérni Önöket, amennyiben gyermeküknél történt ilyen vizsgálat, tájékoztassanak annak eredményéről (e-mailben vagy betegvizsgálat alkalmával szóban), hogy mi is rögzíthessük azt rendszerünkben! Előre is köszönöm!